Légy írtás

A legyek több mint 100 emberi kórozót hordoznak.

Azok a legyek, amelyek az emberekkel kapcsolatba kerülnek könyedén terjesztik a baktériumokat. Sajnos olyanokat is, melyek már szintetizálódtak az antibiotikumokhoz. A történelem során fény derült rá, hogy több rovar között a legyeknek is nagy szerepük van példáula a kolera és a vérhas terjesztésében.

A légyirtás mindenképpen szükséges!

Ez a legsűrűbben előforduló rovar, mely az ételek körül száll, ún. élelmiszerlátogató (szinantróp). Ezért közegészségügyi szempontból rendkívül fontos a kiiktatásuk, hogy megelőzzük az élelmiszerek fertőződését és hosszan megtartsuk azok fogyaszthatóságát.

Kötelező légyirtás

Kinek, mikor és hol kötelező légyirtást végeztetnie a törvényi előírások értelmében:

  • Otthonukban ápolt, legyek közvetítésével is terjedő enterális fertőző betegek és nyilvántartott kórokozó hordozók környezetében
  • Egészségügyi és gyermekvédelmi intézményekben
  • Élelmiszerek és italok előállítására, tárolására, szállítására és forgalmazására szolgáló helyeken – üzemek, üzletek, raktárak, stb.
  • Piacokon és vásárcsarnokokban
  • Vendéglátó és közétkeztetési egységekben
  • Mezőgazdasági egységek épületeiben
  • Települési folyékony hulladékot ártalmatlanító telepeken
  • Nyilvános és közhasználatú WC-kben 
  • Tömegszállásokon
  • HACCP kártevőirtás
Vegye fel velünk a kapcsolatot

Biztonságos, gyors és környezetbarát megoldások.